A beteg megszólalt:
-Nővérke, ez a víz nagyon megmelegedett. Tudna nekem hozni egy kis frisset?-A nővérke elkocogott a kórterem másik végébe, ott a csap. Kitölti a vizet, ment vissza, döbbenten áll meg. Az ágy üres. Az infúzió csöpög a földre az ablak pedig nyitva. A beteg kiugrott a második emeletről.
Alattunk az urológia osztály volt. Egy öreg prosztatás maga után húzva a vizeletes zacskóját, kijön a folyosóra és az ott gépelő tanársegédhez fordul:
-Tanársegéd úr, kérem! Itt az ablak előtt elrepült egy beteg.-erre a tanársegéd kissé megforgatta vállát majd a közeli nővérhez szolt:
-Egy nyugtatót adjanak az úrnak, kérem!
Az első orvos aki közülünk lerohant ott találta a beteget a földön fekve, kinyílt a mellkasi sérülés meg a varrat és a tüdeje összevissza csúszkált a betonon. De a beteg eszméleténél volt. Fölnézett rá, pislogott. Mire az orvos zavartan:
-Hogy van kedves Bajor?
Azóta is ezt a mondatot kérdezzük egymástól ha nehéz a helyzet.
Még szinte kezdőpályás voltam, amikor az egyik éjszaka én ügyeltem. Egyszer csak hív a portás:
-Valami beteget akarnak idehozni, egyenesen a mentővel.
-Már felvették?
-Nem.
-De a betegfelvétel a kórház dolga.
-Beszéljen velük kérem!-rimánkodott a portás. Beszéltem velük. Öngyilkossági célzattal egy férfi két kést is a szívébe döfött.
Nemsokára megérkezett a mentő és kirakták belőle a beteget. Ahogy megláttam tudtam, hogy a mentősök is Rejtő Jenő sebészeti iskolájába jártak, mert mind a két kés a férfi szívében volt. És ahogy a szív összehúzódott majd kitágult, úgy imbolyogtak a kések kiálló végei is.
Azonnal bevitettem a műtőbe. Megmondtam a segédeimnek, hogy mind ketten húzzanak ki egy-egy kést majd a másik kezükkel azonnal szorítsák el a sebet. Így is történt, mintaszerű műtét volt. És hogy ezt bizonyítsam....(azzal egy éles fanyelű kést vesz elő a zakó zsebéből)...ez nem egy olyan kés mint az volt. Ez az A kés ami a férfi szívében volt. A műtét után még évekig használtuk a vajas kenyerek megkenéséhez.
A legöregebb ember akit műtöttem egy 88 éves nő volt. Pészmékert kellett neki beültetni. A műtét után azt mondja nekem:
-Na vigyázzon magára dokikám, mert szeretném ha majd maga cserélné is ki.
A legcsalafintább ember pedig szintén közel járt ehhez a kórhoz. Őt is megműtöttük minden rendben volt. Már a kórteremben ápolták amikor jajveszékelve magához hívta a nővért:
-Jajjaj!!! Nagy baj van.-a nővér szalad:
-Mi baj van Pista bácsi?-ahogy a nővér odahajol Pista bácsi megmarkolta a nővér fenekét, majd ezt mondta:
-Oh ha csak 70éves lennék megmutatnám, hogy nincs semmi baj.
A hálapénzről annyit. Hogy egészen addig ameddig a beteg nincs 100%-ig meggyógyulva és el nem hagyta a sebészetet nem szabad elfogadni. A kivételek akiktől egyáltalán nem lehet elfogadni azok pedig a következők: egyházi személyek, politikusok, rendőrök, katonák és ezek rokonai.
Én ezt a szabályt egyszer szegtem meg.
Egy kispap édesanyját kellett megműteni. A kispap mára egyébként Rómában dolgozik a Vatikánban. A mamáját megműtöttük, fel is épült, haza engedtük, minden rendben ment. Pár nap múlva megjelent. Kezdődött a szokásos huzavona. 'Nem. De. Nem. De igen. De köszönöm nem.' Láttam, hogy egy könyvet akar adni, így a végén meguntam és elfogadtam. Otthon neki ültem olvasni. Egy nagyon szép egyháztörténeti érdekességeket tartalmazó könyv volt. Amikor beleolvastam a borító után nem sokkal egy kis kézírást találtam: Felszentelésed alkalmából, Teritől és Lacitól!"
